Mivel a szobám festés előtt áll (már egy ideje), arra gondoltam feldobom kicsit. Bár a hernyó készítésénél elkezdett potyogni a fal, ami a képen is észrevehető. Egy ilyen kb 2-3 óra alatt készült el, legalább addig is lefoglaltam magam :) A képeket az Aliz csodaországban ihlette
2010. június 23., szerda
2010. május 4., kedd
Lemon curd
Elkészítése egyszerű, a végeredmény isteni. Én az eltolt macaronjaim töltésére használtam, de szerintem tortátba, vagy akár palacsintába is finom lehet. A recepten nem változtattam, köszönöm Piszkének, hogy feltette!
Hozzávalók:
2 kicsi tojássárga
6 dkg porcukor
fél citrom finomra reszelt héja
30 ml citromlé
20 dkg vaj
Az első 4 hozzávalót simára kevertem, ezután gőz fölött 10percig a rugós habverőmmel kevergettem.
A gőzről levéve kis kockánként simára kevertem bele a vajat.
Nekem egy normál méretű (2,5 dl-es) befőttesüveg majdnem tele lett vele.
Sárgaborsós Rencsiláda
Hozzávalók 12 db tortillához:
(recept innen)
30 dkg liszt
4 ek olaj
1 tk só
1/2 cs sütőpor
víz
Elkészítés:
A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a sütőport és az olajat.
Langyos vízzel fokozatosan lágy tésztává gyúrjuk. Befedve 15 percig pihentetjük. 12 egyforma méretű golyót formálunk a tésztából, amiket lisztezett deszkán nagyon vékonyra kinyújtunk úgy, hogy kb. 18-20 cm átmérőjű lepényeket kapjunk. Vaslapon (vagy öntöttvas serpenyőben, de ha nincs, akkor vastag aljú serpenyőben) zsiradék nélkül sütjük, amíg a tészta felhólyagosodik. Ekkor megfordítjuk és a másik felét is megsütjük. A készeket melegen tartjuk.
A töltelék:
kb 10 dkg sárgaborsó
3 közepes krumpli
1 fej paradicsom
1/2 kiló darálthús
fél csomag aldis chili con carne keverék
ízlés szerint még kerülhet bele erőspaprika, chilipor
1 kis doboz tejföl fele
sajt a tetejére
A zöldségeket feltöntöm vízzel és mikor már majdnem jó a sárgaborsó akkor hozzáadom a húst. Ha megfőtt minden, beleöntöm a chilisbab-fűszert. Ezzel is kell főzni kis ideig, hogy besűrűsüdjön. Az előzőleg kisütött tortillák közepébe csíkban 2-3 ek tölteléket teszek és felgöngyölöm, mint a palacsintát. Egymás mellé befektetem őket egy tepsibe a tetejére tejfölt locsolok és rászórom a reszelt sajtot. Berakom a sütőbe, hogy összemelegedjen és elolvadjon a sajt a tetején. Nem autentikus enchilada. Mivel konzervbabom nem volt, és nem értem rá sima babot főzni ezért csináltam sárgaborsóból mert az hamarabb megfő.
2010. május 1., szombat
Képviselőfánk-nem is olyan bonyolult
Gyerekkoromban a mamám minden húsvétkor készített egy nagy adag képviselőfánkot, amit a család percek alatt befalt a vasárnapi ebéd után. A mamám sajnos már nincs közöttünk, így csak álmodoztam a képviselőfánkról. Eddig. Mert úgy döntöttem, ha meg sem próbálom, biztos nem is sikerülhet. Anyumnak sose jött össze. Akárhányszor meg akartam próbálni, mindig jött a hegyibeszéd, hogy milyen nehéz, macerás, pepecselős, és a többi. Most nőttem fel a feladathoz úgy tűnik, és nem is volt annyira nehéz elkészíteni, csak szóról szóra követni kellett a receptet. 25 fánkom lett ebből az adagból, elég szép a méretük is, szerintem mindenképp érdemes megpróbálni. Most, hogy túl vagyok rajta, én sem értem, minek kellett annyira félni egy süteménytől :)
Képviselőfánk
tészta:
20 dkg liszt,
10 dkg zsír,
2 dl forró víz,
5 tojás
Egy fazékba 2 dl vízbe beleteszem a zsírt, megvárom míg forr a víz, és elolvad a zsír. Amikor ez megtörtént hozzázuttyantom a lisztet és fakanállal addig keverem, míg összeáll. Leveszem a tűzről és hozzáadom egyenként a tojásokat, amiket jól elkeverek a tésztában. Vizes kézzel diónyi gombócokat formázok és egymástól 4-5 cm távolságra tepsibe teszem. Letakarom, és 1 órát pihentetem. Közben előmelegítem a sütőt 220°-ra. Pihentetés után beteszem a tepsit a sütőbe és 15-20 percig nem nyitom ki a sütőt. Ez fontos, mert ha kinyitjuk összeesik a tészta! 15-20 perc után, ha még nem vagyunk vele elégedettek lejjebb kapcsoljuk a sütőt és pirosra sütjük. Nekem az első adag 20 perc után teljesen jó lett, a második adagot viszont kb fél óráig sütöttem. Ha kisültek a fánkocskáink késsel levágjuk a talpukat és a belsejébe krémet töltünk.
Krém:
3 tojás
6 dkg liszt
15-20 dkg cukor (ízlés szerint)
2 csomag vaníliás pudingpor
7,5 dl tej
A tojássárgáját különválasztom a fehérjétől, a sárgájához hozzáöntök mindent és felfőzöm, míg sűrű nem lesz. Amikor kész, még forrón belekeverem a tojásfehérjék felvert habját. Nekem ez az adag lett elég a 25 fánkhoz, úgy, hogy még kb 2 fánkra való krém maradt.
( ) ,, ( )
(^ . ^)
~(,,) (,,)~~
Jó
étvágyat!
~~~~~~~~~
2010. április 29., csütörtök
Finn almatorta
Ennek a tortának a megszületése szinte kényszerű volt. Elég sok almánk van itthon, de ezt a fajtát ki nem állhatom:
Golden Delicious, vagy mi a neve, nagyon erős aromája van, kemény sárga héja, nyersen nem szeretem. Aztán megláttam reggel lecsófőzés közben ezt a finn almatorta receptet az egyik szakácskönyvben. Jól nézett ki, úgyhogy délután nekiugrottam.
Finn almatorta
a tésztához:
15 dkg margarin
10 dkg kristálycukor
2 tojás
20 dkg liszt
5 dkg darált dió (eredetileg mandulát ír, de jó volt dióval is)
a "töltelék":
60 dkg alma szépen pucolva, szeletelve
2 tojás
1 dl tej
vaníliás cukor (nálam kb 3 ek.)
Előmelegítjük a sütőt 225°-raA margarint a cukorral kézi robotgéppel összedolgozzuk. Eztán egyenként beletesszük a tojásokat. (Azt a kettőt. Szerintem semmi baja nem lesz, ha egyszerre teszem bele, de nem vagyok szakértő.) Hozzáöntjük a lisztet és a diót. Mikor kész kivajazott-lisztezett tepsibe belesimítjuk. A tetejére jönnek az almaszeletek. A maradék 2 tojást összekeverjük a tejjel és az almára öntjük, majd az egészet megszórjuk vaníliás cukorral. Betoljuk a sütőbe és 25 perc alatt megsül. Meg kell várni, míg kihül és csak utána megvágni. Saját tapasztalatom szerint másnap még finomabb, mint frissen. Erre logikus magyarázatom nincs, csak a tényeket közlöm :). Sülés közben nagyon finom vanília illata van, de amikor kisült ezt felváltja az intenzív tojás szag. Ezt idővel kiheveri.
Zserbógolyók Anyák napjára
Hozzávalók:
15 dkg aszalt sárgabarack
15 dkg darált dió
2 evőkanál sütőrum
1 evőkanál víz
2 evőkanál porcukor
1 evőkanál baracklekvár
fél teáskanál rumaroma vagy rum
1 citrom reszelt héja (mert én szeretek mindenbe citromhéjat tenni :) vagyis szinte mindenbe)
A csokibevonathoz:
15 dkg ét tortabevonó vagy étcsokoládé (én az aldis nagy piros tortabevonó csokit szoktam használni
kb. 5 dkg margarin
Elkészítés:
A barackokat meglocsoljuk az alkohollal és a vízzel, és állni hagyjuk kb. 1 órán át. Az aszalt barackokat felaprítjuk, majd hozzáadjuk az összes többi hozzávalót úgy, hogy gyúrható legyen a massza. A masszából pici golyókat formázunk, majd betesszük a hűtőbe őket, hogy könnyebb legyen a csokiban megforgatni. A csokit és kb 5 dkg vajat a mikróban összeolvasztok majd belemártogatom a kis golyókat. Tetejükre aprított diódarabka kerül.
2010. április 23., péntek
Almás-barackos cobbler
Már régóta szerettem volna megsütni ezt a sütit is, és azt kell, hogy mondjam, minden reményemet felülmúlta. A recepetet innen vettem át, annyit módosítottam, hogy ugye almát és barackbefőttet tettem bele, ezért a gyümölcsöket nem is cukroztam meg, mert a befőtt eleve édes. Valamint tejszín nem volt itthon, úgyhogy eperjoghurtot használtam helyette. Finom savanykás-édes-krémes-ropogós desszert lett a végeredmény. Vaníliasodóval nyakonöntve tálaltam.
A recept:
250 gr barack (befőtt)
2 normál alma
1 csomag vaníliapuding
A tésztához:
25 dkg liszt (nekem még 2 ek. kellett)
5 dkg kristálycukor+a szóráshoz a tetejére
1 csomag sütőpor
10 dkg vaj
1 tojás
1,5 dl tejszín (esetemben eperjoghurt)
pici só
fahéj (ezt nem tudom honnan szedtem :o)
Egy kerek porcelántálat kivajaztam. Beletettem a kockára vágott gyümölcsöket, kicsit a befőtt levéből és belekevertem a pudingport. A robotgépben összekevertem a tészta hozzávalóit és a gyümölcsök tetejére kézzel kis gombócokat formáltam belőle. Megszórtam cukorral és betettem a 200 fokra előmelegített sütőben. Amikor szép barna lett a teteje kivettem és megvártam míg kihül.
Nagyon finom, nagyon könnyű elkészíteni, szerintem mindenképpen érdemes kipróbálni.
2010. április 22., csütörtök
Mogyorós Brownie

Mogyorós Brownie
400 gr liszt
100 gr cukor
fél csomag sütőpor
1 tábla 80%os étcsoki
1 tábla egész mogyorós tejcsoki (mindkét csoki jó minőségű)
2 tojás
250 gr margarin
1 kanál kakaópor
A csokikat a margarinnal felolvasztottam gőz fölött. A lisztet elkevertem a sütőporral, kakaóval, cukorral. Hozzáöntöttem a felolvadt csokit és kivajazott-lisztezett tepsiben 180-200 fokon sütöttem, amíg a beleszúrt fogpiszkára már csak nagyon kicsi tészta ragadt, ezután kivettem (mert hülés közben is sül - ezt én is úgy olvastam valahol). Vártam kb 20 percet, míg épphogy langyos volt és így fogyasztottuk. Karamellöntettel tálaltam. Szerintem langyosan volt a legfinomabb, az íze mint a mogyorókrémé.
2010. április 21., szerda
Kakaós csiga
Én is megtanultam, hogy kenyérsütő gépben a legjobb dagasztani, ez a tészta is azzal készült.
Kakaós csiga
1/2 kg liszt
2 ek cukor
7 db édesítőtabletta
2 gr élesztő
3 dl tej
1 csipet só
12,5 dkg margarin
kakaó+cukor (nálam 3 rész cukor 1 rész kakaó)
A kenyérsütőgép táljába kimérek fél kg lisztet. Közben a tejet mikróban felmelegítem, belekeverek 2 ek cukrot, és beletördelem az élesztőt. A lisztet kitúrom az edény két oldala felé és a középen fennmaradó üregbe beleöntöm a tejes kotyvaszt. A margarint olvasztóprogramon felolvasztom, beleöntöm a tejbe, utánadobom az édesítőket és a sót. Beteszem az egészet dagasztóprogramra. Nálam ez 1:50 perc alatt készül el, kelesztéssel együtt.
Amikor lejárt a program, kiveszem a tésztát lisztezett deszkára, egy keveset félreteszek (1/5-ét kb) a többit kinyújtom és megszórom kakaós-cukorral. Feltekerem, majd késsel 2-3 cm-s szeletekre vágom. Kinyújtom a félretett tésztát és ráállítgatom a csigákat. Feldarabolom, hogy minden csiga aljára jusson egy kis tészta és eldolgozom a csigával az alján lévő "takarót". Ez azért kell, mert így nem folyik ki a kakaó sütés közben. Ha valakinek van jobb módszere, szívesen informálódom. beteszem még fél órára 30-40 fokos sütőbe kelni a csigákat majd feltekerem a sütőt 200 fokra és így sütöm pirosra a csigákat. Finom omlós és akár ebédre is fogyasztható.
Üdv és "göröghullám"
Magvas göröghullám
(eredetileg grissini akart lenni)
1 csomag fagyasztott levelestészta
2 gerezd fokhagyma
1 kis pohár tejfölnek kb a fele
tökmag, szezámmag, lenmag, napraforgómag (szotyi), meg ami mag van otthon
1 tojás
kevés vaj a tepsi kikenéséhez
Megvárom míg a levelestészta felolvad, közben átnyomok 2 gerezd fokhagymát fokhagymanyomón. Összekeverem tejföllel, esetleg 1-2 csipet sóval. Kinyújtom a tésztát olyan hosszúra, hogy beleférjen a tepsibe. Bekenem felvert tojással, majd jön rá a fokhagymás tejföl. Megszórom a magokkal és vékony csíkokra vágom. Fogok egy csíkot és a két végét ellentétes irányba elkezdem csavargatni. Beteszem a kivajazott tepsibe, megkenem a maradék tojással, és mehet is a sütőbe 180-200 fokra míg szép piros nem lesz a teteje. Én gulyásleves mellé tálaltam, de magában is nagyon finom.
Sajnos túl hajlékony lett, így nem tudtam a tervezettek szerint befőttesüvegben az asztalra állítani :)
